Társadalmi kapcsolatok

A törvényi kötelezettségekkel összhangban elengedhetetlen a rendszeres információ biztosítása a radioaktív hulladékok kezelésével és elhelyezésével összefüggő minden tevékenységről és a meghozott intézkedésekről. Ez nem csak az információk közreadását kell, hogy jelentse, hanem az érdemi párbeszéd kialakítását a hulladékok átmeneti, illetve végső tárolója számára kijelölt terület lakosságával.

Különösen fontos feladat a széleskörű társadalmi közmegegyezés és támogatás megszerzése a hulladékok biztonságos elhelyezésének megvalósításához. A szakemberek, és a tudományos közösség számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy megértessék a közvéleménnyel a tényleges környezeti kockázatokat.

A hazai és nemzetközi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a radioaktív hulladékok végső elhelyezésének megoldásához elengedhetetlen a lakosság támogatása, melynek megszerzése folyamatos és célirányos munkát igényel.

Társaságunk kommunikációs tevékenységének alapvető célja a lakosság bizalmának és befogadó készségének megszerzése, megtartása és további erősítése annak érdekében, hogy a már üzemelő és a tervezett létesítmények hosszú évtizedeken át biztonsággal szolgálják az országot. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a helyi lakossággal, a helyben működő önkormányzati társulásokkal és a civil szerveződésekkel folytatott kapcsolatépítésnek, kapcsolattartásnak, párbeszédnek.

Kiemelt fontossággal kezeljük a különböző érdekképviseletekkel történő kapcsolattartás kérdéseit. Egy elismert szakcéggel szerződtünk a kommunikációs feladatok végrehajtására. A kommunikációs programunk megvalósítása háromszintű: kommunikáció az általános közvéleménnyel, speciális csoportokkal (a kormány, a média, a környezetvédők és az atomenergia-ellenes aktivisták), ill. a tároló létesítésére alkalmasnak vélt területek önkormányzatával és a lakossággal.

A jelenlegi négy partner önkormányzati társulás – az Izotóp Tájékoztató Társulás (ITT), a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT), a Nyugat-mecseki Társadalmi Információs Társulás (NyMTIT) és a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) – 37 önkormányzat érdekeit jeleníti meg a közös munkában. A több éve folytatott gyakorlatnak megfelelően arra törekszünk, hogy minden olyan esetben, amikor aktuális mondandónk vagy információnk van az érintett megyék (Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Pest) döntéshozó fórumai számára, ezeket az információkat eljuttassuk a lakossághoz.

Társaságunk készséggel áll rendelkezésre falugyűléseken, közmeghallgatásokon, vagy szervez nyílt napot annak érdekében, hogy a lakosság közvetlen információhoz jusson hulladékkezelési programjainkkal kapcsolatban. E tájékozató tevékenységet szervesen egészítik ki a helyi újságokba (Hétközlap, Térségi Krónikás, Tájoló), vagy a kábel tv rendszereken keresztül eljuttatott tájékoztatásunk.

Annak érdekében, hogy az emberek jobban megismerjék, miként keletkeznek a hulladékok, és hogyan kezelik azokat, rendszeresen szervezünk látogatásokat az atomerőműbe és a működő radioaktívhulladék-tároló megtekintésére. E látogatásoknak különlegesen fontos szerepük van a lakossági kapcsolatépítésben, mivel sokkal hatékonyabban lehet érzékeltetni a valóságot, mint bármilyen elméleti fejtegetéssel. Ezen létesítményekben a látogatók találkoznak az ott dolgozókkal, és láthatják, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint maguk. Ez a tapasztalás segíthet eloszlatni a nukleáris technológiával kapcsolatos misztikus elképzeléseket.

Lakossági kapcsolatainkról, tájékoztató és kommunikációs tevékenységünkről az alábbi oldalakon olvashat bővebben:

Az RHK Kft.-vel együttműködő társulások Minden évben megjelenik Társaságunk Közép- és hosszútávú terve Látogatók az Információs Parkban A szabadtéri kiállítás megnyitója Kisnémediben Nyílt nap a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló telephelyén Püspökszilágyon Akadémiai Bizottság segíti az NyMTIT munkáját Tájékoztató programjainkat nagy érdeklődés kíséri