Felelősséggel, biztonsággal, garanciákkal

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-ban állami tulajdonú, nem nyereség-orientált gazdálkodási egység, amelyet az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója alapított a Kormány nevében eljárva. Bővebben az RHK Kft-ről →

Boda és térsége

2009. április 30, csütörtök —  

NyMTIT prezentáció (MS PowerPoint)

Elhunyt Jéki László fizikus-ismeretterjesztő

2009. április 27, hétfő —  

Jéki LászlóÁprilis 22-én, életének 67. évében elhunyt Jéki László fizikus, tudományágának jeles képviselője. Jéki László az ELTE fizikus szakának elvégzése után a Központi Fizikai Kutató Intézetbe (KFKI) került, ahol később a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese is volt. Kísérleti magfizikusi munkája mellett az elmúlt három évtizedben mintegy 4500 írása jelent meg a nyomtatott és elektronikus sajtóban, szerepelt rádió- és tévéműsorokban. A Mindentudás Egyetemének már az első szemeszterben, 2002-ben előadója volt. Ismeretterjesztő tevékenységéért a MÚOSZ Hevesi Endre-díjjal, az MTA Akadémiai Újságírói Díjjal tüntette ki. A szakember többször is szerepelt előadóként az RHK Kft. ismeretterjesztő programjain. Társaságunk egy kiváló vendégelőadót, egy jó barátot veszített el.

Az RHK Kft. Éves Jelentése (2008)

2009. április 24, péntek

Az RHK Kft. Éves Jelentése (2008)

„Tudományos újságírók” Bátaapátiban

2009. április 22, szerda —  

Április 21-én tudományos témákkal foglalkozó újságírók látogattak a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba. Bővebben →

Megoldható a radioaktív hulladékok biztonságos tárolása

2009. március 31, kedd —  

Természeti analógiák bizonyítják a nagy aktivitású radioaktív hulladék biztonságos, hosszú távú geológiai tárolásának lehetőségét, így a technológia fejlődésével arra hamarosan az ember is képes lehet. Bővebben →

Az RHK Kft. 2009. márciusi hírlevele

2009. március 23, hétfő

Az RHK Kft. 2009. márciusi hírlevele

23 települést érintő felmérés

2009. február 27, péntek —  

Közvélemény-kutatást végeztet a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. a működő és tervezett radioaktívhulladék-tárolók körzetében. Bátaapáti, Boda és Püspökszilágy térségének huszonhárom településén, mintegy két és félezer ember véleményét kérdezik meg a nukleáris iparról és a hulladékkezelésről.

A hazai radioaktív hulladékok elhelyezésével megbízott RHK Kft. kétévente végeztet közvélemény-kutatást. Az atomenergia békés célú felhasználásával és a hulladék elhelyezési programmal kapcsolatos kérdések is szerepelnek az íveken. Azt is felmérik, hogy mennyire hatékony a nukleáris létesítmények, kutatási területek térségében alakult önkormányzati társulások, valamint az RHK Kft. által végzett tájékoztatási munka. A társaság fontosnak tartja, hogy a lakossággal folytatott kommunikációról, időről-időre visszacsatolást kapjon. Fontos, hogy a lakosság jelezze, mely információs csatornákat tartja fontosnak, milyen üzeneteket tart hitelesnek.

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló bemutatkozó kiadványa

2009. február 13, péntek

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló bemutatkozó kiadványa

Az RHK Kft. 2008. decemberi hírlevele

2009. január 7, szerda

Az RHK Kft. 2008. decemberi hírlevele

Évzáró sajtótájékoztató

2008. december 10, szerda —  

Dr. Hegyháti József újságírókkal az RHK Kft. évzáró sajtótájékoztatójánAz elvégzett munka szempontjából eredményes évet zár 2008-ban a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Kft. Dr. Hegyháti József, a társaság ügyvezető igazgatója számolt be erről a társaság hagyományos év végi sajtótájékoztatóján. A radioaktív hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos eredmények idén nagyon látványosak voltak, köszönhetően a Tolna megyei Bátaapátiban októberben átadott Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolónak. A jövő év feladatai között szerepel többek között a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése is. Bővebben →

Tovább bővítik a kiégett kazettákat befogadó átmeneti tárolót

2008. november 26, szerda —  

Négy, a korábbiaknál nagyobb kapacitású modullal bővül az atomerőmű elhasznált üzemanyagait befogadó Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója. Bővebben →

30 / 31. oldal« Legfrissebb...1020...2728293031