A radioaktív hulladékok az izotóptechnika hazai alkalmazásával egyidejűleg jelentek meg. Ezeket kezdetben az alkalmazásban élen járó Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) területén tárolták. 1960-ra készült el a solymári kísérleti izotóptemető. A létesítményt az Országos Atomenergia Bizottságtól (OAB) a Fővárosi KÖJÁL 1960-ban vette át. Így a radioaktív hulladékok országos összegyűjtése 1960-ban kezdődhetett meg.

1960-ban lépett üzembe hazánkban az első olyan intézmény, amelynek célja a radioaktív hulladék tárolása volt. A solymári létesítményt a Közegészségügy és Járványügyi Állomás (Köjál) üzemeltette 1976-ig, amíg összesen 900 m³ radioaktív hulladékot helyeztek el itt.

A solymári tárolókutak kialakítása nagyon egyszerű volt: a talajba mélyített kutakba betongyűrűket helyeztek, és az alját lebetonozták. A csapadékvíz szivárgásának megakadályozására a kútgyűrűk külső felületét bitumennel kenték le.
A szükségessé vált bővítési lehetőségek vizsgálatakor a szakemberek úgy döntöttek, hogy a létesítményt nem üzemeltetik tovább. Ezt többek között a főváros közelsége és terjeszkedése, illetve a talaj vízzáró tulajdonságának elégtelensége indokolta.
Miután 1976-ban elkészült az új, püspökszilágyi tároló, döntés született a solymári tároló felszámolásáról. A műveletet 1979-1980-ban a Fővárosi Közegészségügy és Járványügyi Állomás szakemberei végrehajtották.

Összesen 650 hordót, 3000 zárt sugárforrást, több ezer műanyag zsákba csomagolt hulladékot kellet átszállítani az újonnan létesült tárolóba. A műveletek végén ahol szükséges volt, a kutak betonszerkezetét is eltávolították, majd a felső talajréteg felső pár centiméterét is felszedték.

Az RHFT Püspökszilágy és Kisnémedi határában készült el 1976. december 22-én. A kapacitása 3540 m³ volt. A tárolót műszakilag a földfelszín közelében épített medencés, illetve csőkutas kialakítással valósították meg.

Az első szállítmányt az RHFT 1977 márciusában fogadta. A létesítmény végleges üzemeltetési engedélyét 1980-ban adta ki az Egészségügyi Minisztérium.

Kezdetben az RHFT átvett majd minden radioaktív hulladékot, ami a nukleáris technika alkalmazása során keletkezett. Ez alól csak a az orvosi eredetű zárt rádiumforrások és hasadóanyagot is tartalmazó egyéb elhasznált sugárforrások, illetve készítmények egy része jelentett kivételt, melyeket ideiglenes jelleggel más helyen tároltak.

A paksi atomerőmű első reaktorának üzembelépése megsokszorozta az éves szinten keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok mennyiségét. A paksi atomerőmű műszaki tervében leírt koncepció szerint az erőmű üzemidejére a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolását az erőmű segédépületében irányozták elő. Hangsúlyozni kell azonban a tárolás ideiglenes jellegét, mivel a hulladékok végleges elhelyezése az erőmű területén műszaki és biztonsági szempontokat figyelembe véve kizárt.

Természetes elképzelésként adódott, hogy a paksi atomerőmű üzemeltetése és lebontása következtében keletkező hulladékot az RHFT-ben lenne célszerű véglegesen elhelyezni, hiszen itt működött az ország egyetlen kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére kijelölt létesítménye. Ennek keretében 1983 és 1989 között az RHFT kapacitásából az erőmű 1230 m³-t foglalt el 854 m³ hulladék beszállításával.

Azonban paksi atomerőmű igényeinek megfelelő bővítést az RHFT területén felszínközeli megoldást figyelembe véve az elvégzett vizsgálatok szerint nem lehetett megvalósítani. A paksi hulladék püspökszilágyi elhelyezése ellen szólt a hosszú szállítási útvonal is.

A paksi atomerőmű jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékainak elhelyezését egy önálló tárolóban megoldja. Ezek a törekvések 1990 januárjában megbuktak, amikor a tervezett ófalui tárolóval kapcsolatban a lakosság ellenállása miatt véglegesen negatív döntés született.

Az ófalui tároló létesítési program meghiúsulását követően átmeneti megoldásként az RHFT-be történő szállítás feltételeit kellett megteremteni. Ezzel egyidejűleg megtörtént a püspökszilágyi RHFT tárolókapacitásának kibővítése az erőmű finanszírozásával. A létesítmény bővített tárolókapacitása összesen 5040 m³. A bővítéssel kapcsolatos engedélyezési eljárás során a Magyar Geológiai Szolgálat megkérdőjelezte a telephely alkalmasságát, ezért a továbbiakban a bővítményre csak ideiglenes üzemeltetési engedélyeket adtak ki négy ízben is.

1990 és 1991 között a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok beszállítása az RHFT-be lakossági tiltakozás miatt szünetelt. Ezt követően azonban – 1992 és 1996 között – további atomerőművi eredetű kis aktivitású szilárd hulladék került Püspökszilágyra, így ott kb. 2500 m³ tároló térfogatban 1580 m³ atomerőműből származó hulladékot helyeztek el.

2005-ben a tároló medencék megteltek, az újabb hulladékszállítmányok fogadásához jelenleg már az üzemi épület pinceszintjén kialakított átmeneti tárolóteret használjuk. A magyarországi intézményekben, a jövőben keletkező mennyiségek elhelyezése továbbra is szükséges, ezért meg kell teremteni a térfogatbővítés lehetőségét. A telephelyen elhelyezhető hulladékmennyiség úgy is növelhető, hogy újabb tároló és elhelyezési kapacitást nem építünk ki, hanem a meglévő tárolótereket hatékonyabban használjuk ki.

A tároló felépítése

A radioaktív hulladékok RHFT-n belüli elhelyezésére vasbeton tárolómedencék („A” és „C” típusú tároló), szénacél és rozsdamentes acél csőkutak („B” és „D” típusú tárolók) szolgálnak. Az RHFT alapkiépítésében 48 db 70 m³-es „A” típusú és 8 db 1,5 m³-es „C” típusú tárolómedence, továbbá 32 db „B” típusú és 4 db „D” típusú csőkút létesült.