Felszíni és felszín közeli tárolók

Számos országban – Franciaország, Spanyolország, Egyesült Államok, Japán, Csehország és Szlovákia – a rövid élettartamú radioaktív hulladékokat felszín közeli tárolóban helyezik el. A felszín közeli elhelyezés tervezési alapelve az, hogy meg kell akadályozni az elhelyezett hulladékok hozzáférését egyrészt a szándékolatlan emberi beavatkozásoktól, másrészt pedig a vízbehatolástól egészen addig, amíg a hulladékok aktivitás szintje le nem csökken a környezetet már nem veszélyeztető szint alá. A hulladéktárolót a lezárását követő intézményes megfigyelési időszak alatt folyamatosan ellenőrzik, ami a szabályozó hatóságok előírásaitól függően általában 100–300 év. Ezen ellenőrzési időszakra vonatkozó követelmények kiegészülnek a hosszú és rövid élettartamú izotópokra vonatkozó telephely-specifikus izotópkoncentráció-határokkal is.

Franciaország első felszín közeli radioaktív hulladéktárolója – a Centre de la Manche-i tároló – Párizstól mintegy 400 km-re található. A létesítményt műanyag fóliával és bitumennel impregnált védőréteggel bélelt, árok típusú felszíni tárolóként alakították ki és üzemeltettek hosszú éveken keresztül. Miután a nemzeti hulladékkezelési ügynökség (ANDRA) 1979-ben átvette az üzemeltetést, a korábbi koncepciót fokozatosan felváltotta egy korszerű rendszer, amelyik vasbeton szerkezetű, modulárisan bővíthető elemekből áll, és rendelkezik külön csapadékvíz, valamint a beszivárgó víz gyűjtésére szolgáló rendszerekkel. A tároló kapacitása 525.000 m³. A tároló megteltét követően már 1991-ben megkezdődtek a telephely bezárásával kapcsolatos műveletek, melyek 1995-ben be is fejeződtek. Az ANDRA 1984-ben benyújtott a francia kormánynak egy nemzeti méretű radioaktívhulladék-kezelési programot, amelyben javasolta egy második hulladéktároló létesítmény megépítését a rövid élettartamú, kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok számára. A Centre de L’ Aube-i tároló üzemeltetési engedélyét 1991-ben adták ki. A projekt teljes költsége hozzávetőlegesen 260 millió USA dollár volt. A tároló – melynek teljes befogadó kapacitása 1.000.000 m³ – évente kb. 30.000 m³ hulladékot fogad.

Nagy-Britanniában a Drigg-i tároló 1959-től üzemel. Ez idáig közel 1.000.000 m³ hulladékot helyeztek itt el. Kezdetben a természetes agyagkőzetben kialakított árkokba borították le a hulladékcsomagokat. 1998-tól kezdve azonban korszerű felszíni betoncellás elhelyezést alkalmaznak. A hulladékokat 15 m³-es fémkonténerekben rakják le. A tároló takarásához 440.000 m³ föld szükséges (250.000 m³-t az új cellák kialakítása során termelték ki). A takarási program érdekessége, hogy a hulladék csomagok között függőlegesen elhelyezett perforált csöveket vezetnek át azért, hogy monitorozni lehessen a vízszintet, ill. víz- és gázmintát vehessenek

Spanyolországban 1990-ben készült el az El Cabril-i tároló a kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére. A választott technológia hasonlít a francia L’ Aube-i megoldáshoz. A hulladékokat felszín közeli betonmedencékben helyezik el. A tároló első kiépítése 58.000 m³ hulladék befogadására alkalmas.

Japánban 1993-tól üzemel egy 40.000 m³ befogadóképességű felszíni tároló Rokkasho-mura-ban. A tárolót a későbbiekben 200.000 m³, majd az utolsó lépcsőben 600.000 m³ kapacitásúvá bővítik. A telephely lezárását követően 300 éves intézményes ellenőrzést terveznek.

A szlovákiai Mohiban és a csehországi Dukovanyban az atomerőműhöz közel építettek felszíni hulladéktárolót.