Nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésének előkészítése
Az üzemanyagciklus lezárására világszerte két lehetőség ismert: a kiégett üzemanyag újrafeldolgozása (reprocesszálása), vagy azok közvetlen végső elhelyezése. A választás a fenti két opció között kis országok esetében kivárás után is elképzelhető. Egy ilyen döntés egy-egy országon belül a kiégett üzemanyagra vonatkozó stratégiai döntés következménye. Ez idáig Magyarországon ez a döntés még nem született meg, tehát elvileg bármelyik opció választható. Ugyanakkor a mai körülmények között a közvetlen elhelyezés alkalmazása tűnik célszerűbbnek. Az üzemanyagciklus zárásával kapcsolatos stratégia megalapozása és kidolgozása a társaságunk feladata.
A paksi atomerőmű üzembe helyezése új helyzetet teremtett, mivel az erőmű üzemeltetése és lebontása jelentősen hozzájárul a hazai nagy aktivitású radioaktív hulladékok forrástagjához. Kezdettől fogva köztudott, hogy ezen hulladékfajta kezelésének minden problémáját az országnak önállóan kell megoldania, függetlenül attól, hogy a szakmai szempontból azonos kategóriába sorolható kiégett nukleáris üzemanyag kezelése miképpen történik.
A nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezése érdekében az ország területén stabil, mély geológiai formációban kialakítandó tároló létesítésére kell felkészülni. Az egységes nemzetközi álláspont szerint egy ilyen tároló felhasználható a kiégett üzemanyag közvetlen elhelyezésére, de alkalmas a kiégett üzemanyag újrafeldolgozási (reprocesszálási) hulladékainak befogadására is. Magyarországon ez idáig nem született meg a döntés, hogy a kiégett üzemanyag újrafeldolgozásával, vagy azok közvetlen végső elhelyezésével zárjuk le az üzemanyagciklust. Az üzemanyagciklus zárásával kapcsolatos stratégia megalapozása és kidolgozása a társaságunk feladata. A végleges elhelyezéssel kapcsolatos koncepciótervet bemutató animációs filmünket itt tekintheti meg.
Jelenleg a kiégett fűtőelemek az atomerőmű területén található Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában találhatók.
A kiégett üzemanyag mennyiségi adatai az atomerőmű éves adatszolgáltatásából ismertek. Ezek szerint az erőmű üzemeltetése során a keletkező és a kiégett kazetták átmeneti tárolójába kerülő kiégett üzemanyag-kazetták száma 11 266 db, és ezek együttes nehézfém-tömege kb. 1307 tU. Ezen mennyiségi adatok 30 éves üzemvitelt feltételeznek és nem tartalmazzák az Oroszországba (Szovjetunióba) korábban véglegesen kiszállított kiégett üzemanyag-kazetták számát.
Magyar
English 


