Szép számmal jelentek meg az NRHT Nyílt és Gyermeknapon

2019. május 6, hétfő  |  Téma: Hírek

Körülbelül 200 érdeklődőt vonzott a május 4-én 9:00 órától kezdődő Nyílt és Gyermeknap Bátaapátiban. A felnőttek a Látogatóközpontot és a föld alatti kamrákat tekinthették meg, míg a kicsik különböző játékos programok közül választhattak. A rendezvényt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató társulás szervezte.

„Izgultunk az időjárás miatt, hiszen nagyon esőre állt, ez esetben a tervezett gyermekprogramok közül sok elmaradt volna, hiszen ezek javarészt szabadtériek voltak. Szerencsére kegyesek voltak hozzánk az égiek, így a gyerekek ugrálóvárazhattak, gokartozhattak, kézműves játékokat játszhattak.”  – mondta el Darabos Józsefné, Bátaapáti polgármestere, a TETT elnöke. Nagy sikert arattak az RHK Kft. játékai is, illetve a kézműves foglalkozások is. Két előadót is megtekinthettek a kicsik: a Csurgó zenekar és bábszínház szórakoztatta a fiatalokat.

Mindeközben a felnőttek 3 csoportban a Látogatóközpontban nézték meg a rövid bemutatófilmet a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóról és ismeretterjesztő előadást hallottak a radioaktivitásról, a radioaktív sugárzásról. Tudásukat az érintőképernyős tartalmakon is lemérhették kvízjáték formájában. Ezt követően az első és második tárolókamrát tekintették meg. Megismerkedtek az első kamrában alkalmazott vasbetonkonténeres tárolási móddal, amely során 9 radioaktív hulladékkal teli hordó került a konténerbe és a hordók közötti üres teret betonnal töltötték fel a szakemberek. Ez után szállították azokat a kamrába. Mára ez a kamra megtelt, 537 konténerben 4833 hordó pihen végleges helyén.

A második kamra jelenleg még üres, így a 100 méter hosszú vasbetonmedencébe tettek sétát, amely az új fajta hulladékcsomagokat fogadja majd a jövőben. Ahogy azt a kísérőktől megtudták, a kettes kamra már acélkonténereket fogad, egy konténerbe 4 hordó kerül és ez esetben az üres tereket folyékony radioaktív hulladékkal kevert cementpéppel töltik fel. Ezeket a csomagokat a Paksi Atomerőműben készítik el.  Mindezen fejlesztések nyomán több mint kétszeresére növekedik a helykihasználás, mely többmilliárdos megtakarítást jelent az atomerőmű leszereléséig eltárolt hulladék tekintetében.

A látogatók egy monitoringállomást is megtekintettek, amely átlag dózisteljesítményt és radonkoncentrációt mér, valamint radiokarbon és trícium mintákat gyűjt. Ez utóbbiakat alvállalkozók elemzik ki laboratóriumokban.

„A környezeti ellenőrzés, a monitoring tevékenység Társaságunk kiemelt feladata. A környező lakosság nyugalmához elengedhetetlen, hogy biztonságban érezzék magukat. Ehhez nem elég, hogy elvégezzük az ellenőrzéssel kapcsolatos tevékenységeket, hanem az adatokat is be kell mutatnunk. A havi átlag dózisteljesítmények megtalálhatóak Társaságunk honlapján: www.rhk.hu”. – beszélt a monitoringtevékenységről Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs osztályának vezetője.

A látogatók most egy ilyen monitoring állomás működését is megtekinthették, de olyan érdekességet is megtudtak, minthogy az embereket a világon a radon gáz miatt éri a legnagyobb mértékű sugárterhelés, amely a talajból, különböző kőzetekből és építőanyagokból szivárgó radioaktív nemesgáz és természetes bomlási folyamat révén keletkezik.

Összességében pozitívan értékelem a mostani rendezvényünket. Hagyományteremtő célzattal indítottuk el tavaly a programot, idénre növekedett az érdeklődők létszáma. Szeretnénk a jövőben még nagyobb tömeget megmozgatni, így biztosan 2020-ban is megrendezzük a programot, hiszen a gyerekek jókedve mellett az is fontos, hogy Társaságunk szemtől szemben találkozhat a lakossággal, lehetőséget teremtünk a nyílt párbeszéd kialakítására. Több helyi lakost is megkérdeztünk a tárolóról kialakult véleményéről és megnyugtató volt hallani, hogy a hétköznapjaik részévé vált, teljesen elfogadják az intézmény működését – zárta gondolatait Honti Gabriella.