Mozgalmas éve lesz jövőre az RHK Kft-nek

2010. december 8, szerda  |  Téma: Hírek

Dr. Hegyháti József évzáró beszámolóját idén is nagy érdeklődés kísérteTársaságunk budapesti évzáró sajtótájékoztatóján többek között az is elhangzott, hogy a jövő évben mind a Bátaapátiban található Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolónak (NRHT), mind pedig a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) a továbbépítése fontos állomáshoz érkezik. Az NRHT-ba eddig összesen 2400 hordó, a Paksi Atomerőműből származó kis aktivitású hulladékot szállítottak be. A jövő év legfontosabb feladata a felszín alatti létesítmény építésének folytatása lesz. Ekkor alakítják majd ki a két tárolókamrát a felszíntől számított 250 méteres mélységben. A KKÁT idén 480 darab, az atomerőműben elhasznált fűtőelemet vett át 50 évnyi tárolásra. A létesítményben már több mint 6500 kiégett kazettát helyeztünk el eddig. Jelenleg 4 újabb kamrával bővítjük a tárolót, ennek építési feladataival idén is sokat haladtunk, a munkálatoknak a jövő év végére kell befejeződniük. A sajtótájékoztató végén Dr. Hegyháti József, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy december 31-ével nyugdíjba vonul, ezt követően pedig bemutatta utódját, Dr. Kereki Ferencet.